Na, egy kis gyerekszáj így késő este! Dani elpakolta a játékait (egyedül ez nagy szó ám nála). Viszont elkezdi ütni a konvektor tetejét, ami ugye elég hangos. Halkan szólok neki, de mint ha a falnak beszélnék. Szólok neki még háromszor, de semmi hatás. Kicsit ráütöttem a kezére, rámnéz ártatlanul, és megkérdi tőlem?
– Anya most haragszol rám?
– Igen, mert már sokszor megkértelek, hogy ne ütögesd a konvektort.
– De anya, én kedves fiú vagyok. Így is haragszol rám?
De azokat a szemeket kellett volna látni. Nem bírtam tovább és elnevettem magam. Odajött hozzám, bebújt az ölembe, és persze a legszebb hangján odabúgta nekem szeretlek anya! Na, hát persze, hogy így oda az anyai tekintélyem néha. De, mit csináljak, ha egyszer imádom ezt a kis lütyőkémet!